A facelift története – Mennyi a modernkori arcplasztika ára?

 

Az arcplasztika, avagy közismertebb nevén a facelift múltja nagyon régre nyúlik vissza. Már az időszámítás előtt írt egy szankszrit nyelvű tanulmányt az Észak-indiai Susruta doktor, amelyben a helyreállító beavatkozások technikáját ecseteli, ám ekkor még főként a bűnözők levágott fülének vagy orrának rekonstrukciójáról esett szó, amihez a homlok bőrét használták fel. Rajtuk kívül a fáraókon is végeztek különféle beavatkozásokat, akik köztudottan nagyon hiúak voltak a megjelenésükre. Az igazi áttörés azonban még évezredekig váratott magára, az első olyan műtét, ami kétséget kizáróan plasztikai beavatkozásnak számít 1901-re datálható, és dr. Hollander végezte el.

 

A facelift kezdetei

 

A facelift kezdete azonban egyértelműen az amerikai származású dr. Charles Conrad Miller nevével hozható párhuzamba, aki ugyan csak egyszerű orvosi tanulmányokat végzett, ám 1906-ban publikált egy könyvet, amelyben aprólékos leírás olvasható a saját plasztikai operációiról. Miller úttörőnek számít a facelift területén, hiszen a világon elsőként fogalmazott úgy az arcplasztikáról, mint szépítő beavatkozásról.


Néhány évtizeddel később egy újabb áttörés történt a facelift területén a hosszú életet megélt svéd D. Ralph Millardnak köszönhetően, akit a modern rekonstrukciós arcplasztika atyjaként tartanak számon. 1956 és 1966 között Millard számos tanulmányt tett közzé a veleszületett ajakhasadék javításáról, az orr rekonstrukcióról, az orrplasztikáról és face liftingről is. Millard és kollégái aprólékosan feltérképezték a mélyebb szövetek felépítését, ennek köszönhetően a facelift egyre korszerűbb lett.

Egyre népszerűbb lett a facelift


Innentől kezdve egyre népszerűbbé vált a beavatkozás, és számos hollywoodi sztár kezdett érdeklődni iránta. Ugyan eleinte csak a megnyúlt és petyhüdt bőrt metszették ki, majd varrták össze a fülek előtti illetve mögötti területen, hamar kiderült, hogy az eredmény nem tartós, hiszen a megereszkedett izmokhoz nem nyúltak a sebészek. Ráadásul a hatás kissé maszkszerűen bizonyult, így idővel az orvosok rájöttek, hogy, hogy a bőr alatti izmok aláprepalásával az eredmény esztétikusabb és hosszan tartóbb is. Ma már a faceliftnek számos formája létezik, a páciens kérhet mini arcplasztikát, esetleg választhatja az endoszkópos eljárást, melynek során az izmokat a csonthártyáról leválasztva visszahelyezik az eredeti helyükre. A teljes arcfelvarrás során a megereszkedett nyakat és tokát is eltűntetik a sebészek, sőt szükség esetén mindezt kiegészítik a saját zsírral való feltöltéssel, amely a beesett szemek alá, illetve az orcák és homlok területére kerülhet beinjekciózásra. Ha a különböző eljárásokat kombináljuk, akkor természetesen változhatnak az arcplasztika árak.

Mitől függenek az arcplasztika árak?

Az arcplasztika árak klinikánként változnak, Magyarországon az arcplasztika árak jóval alacsonyabbak, mint Amerikában vagy nyugaton. Ausztriából rengeteg külföldi vendég érkezik hazánkba az megfizethetőbb arcplasztika árak miatt, mert a facelift sokkal olcsóbb és kiváló plasztikai sebészek végzik a beavatkozást.
Ha valami miatt az olcsóbb műtét mellett döntünk, akkor nem előtte alaposan utánajárni, hogy ennek mi lehet az oka, esetleg megérdeklődni, hogy a beavatkozást végző orvos tagja-e Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaságnak!