Szemölcs eltávolítás

 

A lakosság nagy része, korosztálytól függetlenül találkozott már szemölcsökkel, melyeknek több típusa ismeretes. Leggyakrabban a gyermekeknél és a serdülőknél jelentkeznek, és sajnos tény, hogy közvetlen érintkezéssel terjednek, tehát kézmosáskor például saját magát is továbbfertőzheti a beteg. A szemölcsökkel kapcsolatban komoly probléma, ha olyan helyen vannak, ahol például a kézmosás, borotválkozás, vagy mindennapi egyéb tevékenység során veszélynek vannak kitéve, ekkor mindenképpen érdemes elgondolkodni az eltávolításon.

 

A lézeres szemölcs eltávolítás mellett léteznek egyéb módszerek is, mint például a fagyasztás, vagy a sebészi eltávolítás, de kipróbálhat természetes hatóanyagokat tartalmazó készítményeket is.

 

Szeretne megszabadulni a barna foltoktól, melyek kézfejét, karját, vagy éppen arcát csúfítják? Bár a velük való együttélés lehetséges, de ma már többféle módszer létezik arra, hogy a pigmentfolt eltávolítás hatékonyan megtörténhessen. A májfoltokként is ismert elváltozások kialakulásában a hormonrendszernek központi szerep jut, de ennek ellenére a legtöbbször a napfény hatására jönnek azok elő. Nem véletlen, hogy a téli időszakban kevésbé látszanak, nyáron viszont sokaknál egészen élénk árnyalatokat vesznek fel.

 

Mint sok más esetben, itt is rendkívül fontos a megelőzés, így a fényvédelemre már a tavasz első napsugarainak megjelenésétől érdemes odafigyelni. Ha azonban már láthatóak az elváltozások, akkor is van megoldás, a barna folt halványítás lehetséges, mégpedig fájdalommentes eljárás keretein belül.

 

Téli Akció a Mona Lisa Plasztikai Centrumban.

 Jelentkezzen be a 06/30 68-68-686-s telefonszámon egy ingyenes konzultációra

 

December  hónapban a mellnagyobbítás implantátummal csak  649.000. Ft és minden műtéthez

ajakfelöltést adunk ajándékba.

 

 

 

Akció!  25%-os kedvezmény december hónapban Mona Lisa Lézerklinikán

Hajszálér, visszér, rosacea, hemangióma, pókvéna kezelésére

Akciós ár 10.000.-35.000. Ft. a kezelt terület nagyságától függően.

 

Jelentkezzen be a 06/30 68-68-686-s telefonszámon egy ingyenes konzultációra

 

 

 

A Cutera Nd-Yag lézerrel eltüntetjük megpattant hajszálereit arcon, dekoltázson és lábon.

A z amerikai Cutera Nd:YAG lézer piacvezetőként teljes biztonsággal alkalmazható a visszér és seprűvéna megszüntetésére. A kezelés során a koagulálódott vérér steril gyulladás kíséretében néhány hét alatt felszívódik. A vékony hajszálerek rögtön a kezelést követően megszűnnek.

 

Akció!  25%-os kedvezmény december hónapban a Mona Lisa Lézerklinikán

szeplők, májfolt, pigment és barna foltok kezelésére.

Akciós ár 5.000.-30.000. Ft. a kezelt terület nagyságától függően.

Jelentkezzen be a 06/30 68-68-686-s telefonszámon egy ingyenes konzultációra

 

 

A Limelight - barna folt kezelés fényimpulzus segítségével szétbontja a bőr festékmolekuláit, amelyek így fokozatosan eltávolodnak egymástól, elhalványodnak és végül el is tűnnek.

Leghatásosabb kezelés arcon, kézen, dekoltázson vagy háton, a karon lévő pigment foltokra

Vannak olyan problémák, betegségek, amelyek kialakulása nem köthető sem nemhez, sem korhoz.  Így vagyunk a visszér kialakulásával is, aminek a megjelenése először kellemetlen, aztán idővel akár fájdalmas is lehet. A kialakulásában nagyon sok tényező közrejátszik, a túlsúly, a lábnak hosszabb ideig való megterhelése, a folyamatos álló munka, és nem utolsó sorban örökölhető is a megjelenésük.

Ilyenkor az történik, hogy az érfalak elgyengülnek, az erek kitágulnak, és a záróbillentyűk nem működnek a megfelelő módon. A hajszálér lézerrel való kezelése az egyik leghatékonyabb módszer, amit ma alkalmaznak, azonban az óvatosság, a terheléstől való kímélés továbbra is nagyon fontos, mert az újabb visszerek kialakulását nem lehet meggátolni ezzel a módszerrel sem. Ma már nagyon sokan döntenek a hajszálér lézerrel való kezelése mellett, ugyanis nem csak esztétikailag nyújt kellemetlen látványt az érintett terület, hanem a legtöbb esetben fájdalmas is lehet. A visszér kialakulásában érintett mindkét nem, azonban az előfordulási arány mégis a szebbik nem körében a magasabb.

 

Folyamatosan alakítgatjuk otthonunkat, bővítjük ruhatárunkat, ugyanis szeretjük a szép és új dolgokat az élet minden területén. A plasztikai sebészetnek hála ma már nem csak ezeken a dolgokon változtathatunk, hanem formálhatjuk, alakíttathatjuk különböző testrészeinket is. Egyik leggyakrabban igénybe vett szolgáltatás a mellek alakjának, méretének, formájának a változtatása.

Napjainkban nagyon sok nő a természetes megoldást keresi mindenben, ezért a mellnagyobbítás saját zsírral az egyik leggyakrabban igénybe vett eljárás olyan páciensek körében, akik szeretnék elkerülni az idegen anyagok beültetését szervezetükbe. Ugyanis, amikor a mellnagyobbítás implantátummal történik, akkor egy fajta idegen anyag kerül a szervezetbe, amelynél felléphetnek különböző komplikációk (gyulladás, tokosodás, asszimetria, az esetleges elcsúszás következtében).

A bőrfelesleg eltávolítása után az emlőállomány egy sebészünk a bőrfelesleg egy részét eltávolítja, majd a maradék emlőállományt félgömb alakúra formálja. A mellkisebbítő műtétet követően külső sebragasztóval rögzítjük a melleket, hogy súlyuknál fogva ne húzzák, feszítsék a varratokat. Ezzel elősegíthető el az ideális sebgyógyulás Mivel a műtét altatásban történik, utána egy éjszakát a klinikán szükséges tölteni.


Rocacea – Ne pironkodjon feleslegesen!


Talán sokan nem is tudnak róla, hogy miért csúfítják el csúnya piros értágulatok az arcukat, pedig ennek oka rendkívül egyszerű: a rosacea! Senkinek nem kell azonban együtt élnie a csúnya piros foltokkal és értágulatokkal, hiszen klinikánkon mindenki talál megoldást a problémájára!
Miért alakul ki a rosacea?

 

 

Mellfelvarrás, mellkisebbítés


Ugyan manapság egyre többen vágynak teltebb keblekre, akadnak olyanok is, akiket zavarnak a természet adta nagyobb mellek. Senkinek nem kell azonban együtt élnie ezzel a zavaró jelenséggel, hiszen klinikánk plasztikai sebészei akár mellkisebbítéssel, akár mellfelvarrással tudják orvosolni a problémát.
Noha sokan még ma is a nagy melleket tarják a nőiesség elsődleges jegyének, sokaknak zavaró, ha azok túl nagyra nőttek. Az elváltozás akár már kamaszkorban kialakulhat, de életkortól függően mindenképp zavaró lehet.


Mi okozza a mellek túlzottan nagy mellek kialakulását?


A mellek aránytalanul nagy megnövekedése akár a hízást, akár a várandóságot követően kialakulhat, de hormonális okokból a serdülő lányoknál is létrejöhetnek zavaróan nagy emlők. Ez nem csupán esztétikailag lehet zavaró, hanem hátfájást is okozhat, mivel a nagy mellek súlya hátfájást eredményez. Segítséget csak a mellkisebbítés vagy a mellfelvarrás nyújthat.
Mellfelvarrás vagy mellkisebbítés?

Sokáig tabutémának számított a hüvely rekonstrukciója. De miért szenvedne esztétikai vagy vizelettartási gondjaitól?

Míg korábban leginkább a megnyúlt has és a megereszkedett mellek korrekciójára volt igény, manapság a vagina eredeti állapotának helyreállítása is fontos szerepet játszik a hölgyek életében. Dr. Csemniczky Gusztáv, a Mona Lisa Centrum nőgyógyásza úgy véli, hogy a részleges hüvelyfali gyengeség és a kitágult hüvely nem csupán a szexuális életet nehezíti meg, hanem komoly lelki traumát is okoz.
– Sokan már nem érzik magukat igazi nőnek emiatt – magyarázta a doktor. Van azonban megoldás a probléma orvoslására, mégpedig a hüvelyplasztika.

 

 

Míg korábban szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy férfi plasztikáztassa magát, ma már ez teljesen elfogadott. Lássuk, milyen kezelések népszerűek az erősebbik nem képviselőinek körében!

Bár még mindig igaz, hogy a plasztikai sebészeknél főként a hölgyek fordulnak meg nagyobb számban, ez a tendencia folyamatosan változik.

Mellműtét férfiaknak


Bármilyen hihetetlen, az urak körében is népszerű a mellplasztika!
– Legtöbbször gynecomastia miatt keresnek fel bennünket; ez az úgynevezett nőies mellforma. Ennek oka általában hormonális vagy örökletes – tudtuk meg dr. Viczián Csabától, a Mona Lisa Centrum plasztikai sebészétől. Főleg serdülő-, illetve idősebb korban jelentkezik. Amennyiben az elváltozásban kevés a mirigyállomány, és inkább zsírszövet alkotja, a korrekció zsírszívással is elvégezhető. Azonban a mirigy túlsúlyú gynecomastiánál méretcsökkentő műtétre van szükség, ilyenkor a mirigyállományt távolítjuk el.

Détár Enikő sokat fogyott az elmúlt időszakban, és ez sajnos az arcbőrén is nyomott hagyott. Így az 50. születésnapja alkalmából meglepte magát egy különleges arckezeléssel!

Egyelőre még nem szeretne sebészkés alá feküdni, de nőként és színésznőként is fontos számára, hogy jól nézzen ki.
– Mindig is professzionális termékeket használtam, és figyeltem a bőrömre – mondta Enikő. – Igyekszem rendszeresen tónusban tartani a testemet, az arcomon pedig megállítani az idő múlását. Sosem titkoltam, hogy időnként igénybe veszek különféle esztétikai kezeléseket. Azt gondolom, hogy a mai világban ez éppen olyan természetes dolog, mint az, hogy az ember fogorvoshoz jár. Nekem a hosszú és vékony nyakam a gyenge pontom, ami ráncosodásra hajlamos. Zavarnak a terhesség alatt kialakult, újra és újra visszatérő májfoltjaim, valamint a kézfejemen lévő barna foltok is. Ezen kívül az arckontúrjaim megereszkedését is szeretném megelőzni – tette hozzá a színésznő.

 Mellnagyonbbítás mellimplantátummal

 

Manapság talán már rémisztően hangzanak azok a módszerek, amiket a mellimplantátumok elterjedése előtt használtak a mellnagyobbításhoz. Venus Envy és Elizabeth Haiken „History of Cosmetic Surgery” című angol nyelvű kiadványában taglalja, hogy az 1890-es években dr. Robert Gersuny osztrák orvos alkalmazott először paraffin injekciót mellnagyobbítás céljából. Mivel ez a módszer fertőzések sokaságához vezetett, szerencsére nem terjedt el.


A sebészek a II. világháború idején mellimplantátum hiányában szilikon injekcióval próbálkoztak, ezeket Ázsiában, egész pontosan Japánban kezdték alkalmazni, méghozzá a katonáknak testüket kínáló prostituáltak körében. A mellszövetbe adott szilikonolaj az Egyesült Államokban is hóbort lett, főként a táncosnők között terjed el ez a fajta mellnagyobbítás. A paraffinolajhoz hasonlóan azonban súlyos gyulladásokat, fertőzéseket okozott, és előfordult, hogy végül le kellett vágni a nők mellét.

 

A nők életében a mellük formája, mérete nagyon fontos szerepet játszik, mivel egy szép mell jót tesz az önbecsülésnek. Napjainkban számos lehetőség nyílik a kontúrjavítás és mellnagyobbítás területén, hiszen a Poliytech mellimplantátumok széles variációja létezik. A hölgyek több különböző alap modell közül választhatnak a mellnagyobbítás előtt. Rendkívül népszerű a kerek implantátum központi kiemelkedéssel, illetve a kerek Polytech mellimplantátum csepp alakú projekcióval (vetülettel). Ugyancsak sokan dicsérik a horizontálisan ovális implantátumot, anatómiai projekcióval, valamint a hosszában ovális implantátumot szintén anatómiai projekcióval.

 

Különleges, hazánkban csak a Mona Lisa Centrumban elérhető kezeléssel segítenek azokon, akik degeneratív ízületi betegségektől szenvednek. Az alig három órás beavatkozás alatt a pácienseknek olyan regeneráló sejtekben gazdag vérplazmát fecskendeznek a fájdalmas és gyulladt területre, amely beindítja a szervezet öngyógyító folyamatait.


Sajnos napjainkban az ízületi kopás és meszesedés civilizációs betegségnek tekinthető, ennek oka legfőképpen a túlsúly és a mozgásszegény életmód. A kórkép már fiatalokat is érinthet, nem ritka, hogy a harmincas éveikben járó páciensek keresik fel panaszaikkal az orvost. Ráadásul a kor előrehaladtával az ízület betegségek fokozottan jelentkeznek, a statisztikák szerint a 65 év felettieknek több mint fele küzd ezzel a problémával.

 

Zsírleszívással a formás testért

 

Ugyan kitartó diétával megszabadulhatunk a súlyfeleslegtől, ám a fogyás után is maradhatnak a testük különböző tájékain lerakódott, előnytelen formát kölcsönző zsírpárnák. Főként a has, csípő, nyak, comb, fenék, térd, hát, toka területén fordulhatnak elő, és makacsul ellenállnak a testedzésnek, illetve a különféle karcsúsító krémeknek. Van azonban megoldás a problémára, hiszen zsírleszívással remekül eltüntethetőek a zavaró dudorok!


Mi várható a zsírleszívástól?


A zsírleszívás nem helyettesíti a fogyókúrát, azaz nem fogyást eredményez, hanem a test kontúrjait javítja lényeges súlyveszteség nélkül, ami azt jelenti,

Seite 1 von 2